
Tengerészeti bázist nyit Japán a Vörös-tenger déli bejáratánál fekvő Dzsibutiban. Az Ádeni-öböl partján épülő helyőrség a második világháború befejezése óta Japán első külföldi katonai támaszpontja lesz. A szigetország szempontjából gazdaságstratégiailag kiemelkedően fontos területet ellenőrző haditengerészeti bázis feladata a térségen áthaladó kereskedelmi hajók forgalmának biztosítása - olvasható a japán külügyminisztérium közleményében.
Az Afrikába települt japán egységek saját tábora a tervek szerint jövő év elején készül el. Addig a több száz fős személyzetet az Egyesült Államok bázisán helyezték el. Az építési munkálatokra 40 millió dollárt szánt a szigetország kormánya.
Az Ádeni-öböl forgalmának 10 százalékát japán felségjelű teherszállító hajók adják, de az ország exportja is 90 százalékban a szomáliai kalózok által ellenőrzött területek közelében halad át. A hajórablások megelőzése érdekében ezért 2008 óta nemzetközi flotta ellenőrzi az öböl környékét. Japán részről a JMSDF hadihajói mellett P-3C típusú repülőgépeik is rendszeresen járőröznek a térségben.
Az Ádeni-öböl környékén gyakran előforduló kalóztámadások ellen az érintett országok kénytelenek katonai jelenléttel védekezni. Japán képviselők 2009 áprilisában négy afrikai állammal folytattak megbeszéléseket a legmegfelelőbb helyszín kiválasztására: Jemen, Omán, Kenya és Dzsibuti közül végül ez utóbbi mellett döntöttek. Az ország kedvező fekvése miatt már több állam létesített tengeri-, szárazföldi- vagy légi bázist területén. Az amerikaiak egyetlen afrikai haditengerészeti állomáshelye mellett például ott áll Franciaország legnagyobb külföldi támaszpontja is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése